Categories
Life

Miért minden lila?

2019.12.20 Veszprém — Mielőtt belemélyednék, hogy miért minden lila és hogyan is jött ez az egész, kicsit visszapörgetném az időt….

Sosem szerettem a lilát, sőt kifejezetten zavaró szín volt számomra. Három és fél éve viszont, amikor Bécsbe költöztem valahogy elkezdett követni… mindenhol visszaköszönt és idővel elkezdtem rajongani érte. Egyre több lila ruhadarab került a szekrényembe, mindenből próbáltam ezt a színt beszerezni, valahogy tetszett az a gondolat, hogy tulajdonképpen én nem is szeretem ezt a színt, de mégis ez az a szín, amit ha valaki meglát egyből én jutok az eszébe.

Aztán másfél évvel később, amikor jöttem haza Budapestre az ünnepekre, Aliz barátnőmmel (róla még mesélek később) és a bátyjával kóboroltunk a vácin karácsonyi ajándékokat keresgélve. Teljesen értelmetlen volt az egész számomra, inkább csak az együtt töltött időt élveztük, de valahogy ajándékot nem sikerült vennünk senkinek. Ráadásul betévedtünk egy olyan boltba, ahol a világ összes haszontalan dolga volt összegyűjtve egy kis helyre (nyilván, hova máshova?). Le is ragadtunk egy részen, ugyanis a kezünkbe akadt egy hangulat gyűrű. Szerintem minden 90’s gyerkőcnek a világot jelentette egy hangulat gyűrű, legalábbis két hétig biztosan.

Emlékszem nekem mindig világos kék színe volt, ami azt jelentette normális hangulatban vagyok (ha valaki nem tudná lol). Felvettem, és legnagyobb meglepetésemre (Gondolom Nektek kevésbé) lila színűre váltott. Teljesen kiakadva álltam az ominózus szituáció előtt, úgyhogy Z generációs gyerekhez méltóan nekiálltam keresgélni a neten mit jelent a “lila hangulat”. Kiderült, hogy a lila nyugodt, nagyon boldog hangulatot takar. Alizzal elkezdtünk azzal viccelődni, hogy mostantól a “hogy vagy?” kérdésre majd “jól, köszi, minden lila” lesz a válaszunk. Végül odáig fajult a dolog, hogy kialakítottuk belőle a minden lila eszmét, ami magába foglal egy hangulatot, életstílust, életfelfogást, és azóta is gyakran kérdezgetjük egymást, hogy minden lila-e a másik életében? (Persze nem lehet, mindig minden lila…)

Minden Lila crystal

Az ezutáni évben, követve a “minden lila” elméletünket, Aliznak és nekem is csodásan alakult az életünk. Én megtaláltam a szenvedélyem, a jógát, ahol még ezernyi ráismerés várt rám a lila színnel kapcsolatban. Aliz pedig…. átruházom a lehetőséget, majd ő elmeséli Nektek neki mivel járt a “lila élet”.

A sport mindig is közel állt hozzám, de tekintve, hogy a jóga nem csak egy sport, teljesen új értelmet nyert számomra a jelentése és ezzel együtt teljesen új élet is kezdődött bennem. Az érdeklődésem határtalan növekedése végül az ország egyik legismertebb és legprofibb jógaoktatójának hatha jóga oktató képzéséhez vezetett. Életem legizgalmasabb négy hónapja volt a képzésen való részvétel. Minden gondolat, ami kiskorom óta a fejemben volt arról, hogy szerintem hogyan működik ez a világ, alátámasztást kapott abban a négy hónapban. Mintha az eddig kicsit bizonytalan elméleteimet valaki szavakba öntötte volna és törvényként kezelné őket. Persze ezen kívűl tengernyi, sőt óceáni tudást kaptam az élet minden területéről; tudatosságról, testünk anatómiájáról, a jógikus életmód alap pilléreiről, betegségről és hátterükről…stb. Az “everything is connected” kifejezés új helyet kapott az elmémben, ugyanis tényleg úgy látszott, hogy minden értem történik ebben a varázslatos időszakban. Ráadásul egészen véletlenül még a jóga szőnyegem is lila színű, of course.

Összefoglalva a minden lila eszme lényege, hogy mindig kiegyensúlyozott, tudatos, sokszor spirituális, és persze nyugodt, nagyon boldog életet teremtsünk magunknak.
Nem is annyira röviden, mint gondoltam, de ezt jelenti nekem a minden lila eszme.

Zs.

Nem titok, és több hosszas kifejtős post után előttetek is világos lesz, hogy a Zsozsóval nagyon sok hasonló értéket képviselünk. Ilyen például a környezettudatosság, az állatok szeretete, önmagunk szeretete, és úgy általánosan törekvés az egyre tudatosabb életre.

Számomra a minden lila egy esernyő, ami alá odafér az, hogy zero waste háztartásra törekszünk, fontosnak tartjuk a sportot (Zsozsó jógázik, én futok), a work-life egyensúlyt, a nem csak finom, de tápláló ételek fogyasztását és hogy azt a kis időt amit a földön töltünk békességben, szeretetben és hasznosan élhessük meg.

A minden lila nem egy megmondóember blog. Nem észt osztani jöttünk, hanem felfedezni, tanulni és a tapasztalatot továbbadni. A minden lila egy eszme, egy kaland, egy utazás aminek te is részese lehetsz, ha vevő vagy rá. Légy több velünk.

G.